Idén is megrendezték az MBH Bank Gourmet Fesztivált, amely 2023. június 2. és 4. között újra felpezsdítette a hazai gasztronómiát. Ahogy már megszokhattuk, a fesztiválon az ország legjobb séfjei, cukrászai, sör- és pálinkafőzdéi, illetve borászatai várták a nagyközönséget a budapesti Millenáris parkban.
A Michelin Zöld Csillaggal díjazott hosszúhetényi Almalomb malométterem kifejezett célja, hogy minimális legyen az ökológiai lábnyoma. Ásványi Rita tulajdonos lapunknak arról mesélt, hogy a fenntartható működésük nem csak az üzemeltetésben nyilvánul meg, hanem a közösséggel való együttműködésben is.
A Nagymező utcában immár elérhetőek Varga Dániel séf bravúros ázsiai fogásai. A jól ismert konyhafőnök mindig egyedit alkot és nem csak a konyhában. Az ínyenceknek és az ázsiai ételek kedvelőinek kötelező, aki pedig nem próbálta még, annak még inkább az.
A Centrál Grand Cafe kávéház egyike volt a századforduló legfontosabb irodalmi kávéházainak. Az intézmény számtalan átépítést megélt már a Károlyi Mihály utca és az Irányi utca sarkán álló történelmi épületben. A felújított nagykávéház 2022. április 14-én nyit ki.
A vendéglátás és a turisztika egy folyamatosan változó piaci helyzetben van, ami folyamatos odafigyelést, helyzetelemzést kíván a szakemberektől. Az már biztos, hogy ezek a szegmensek komoly átalakuláson mentek keresztül, kényszerű, de hasznos innovációt is hozva a szakmába. Az alapproblémák terén említeni lehet a világpiacot, az áremelkedéseket, az alapanyagellátást és a szakemberhiányt. Egyet lehet csak tenni, felülemelkedve ezeken a problémákon, a megoldásokra koncentrálni. Megkérdeztünk néhány szakembert, hogy ők hogyan látják a vendéglátás jelenét és jövőjét.
Az elmúlt években a gasztronómia átszivárgott Budapestről vidékre. Ennek köszönhetően több komoly minőséget képviselő vidéki étterem is bekerült a szakma fókuszába. Professzionális séfek költöztek vidékre és alkották meg az adott régió gyöngyszemeit. Ez a tendencia szerencsére nem állt meg és biztosak lehetünk abban, hogy a következő hely, amiről még sokat fogunk hallani, a kiskunhalasi Rézmozsár Étterem lesz, ahol Márfi Gábor séffel beszélgettünk.