Április 9-én, a Finn Nagykövetségen került sor az első Wolt Awards díjátadóra, amelyen a Wolt vásárlói visszajelzései és kiszállítási, valamint rendelési adatai alapján a legkiemelkedőbb kis- és középvállalozó partnerek 16 kategóriában kaptak elismerést.
A rendezvény célja, hogy reflektorfénybe helyezze azokat a kereskedelmi partnereket, akik kiemelkedő szolgáltatásukkal, elhivatottságukkal és innovatív megoldásaikkal hozzájárulnak a Wolt sikeréhez és a közönség kedvencévé váltak.
A díjátadó ünnepséget a Finn Nagykövetségen tartották, ahol Pertti Anttinen nagykövet kiemelte, hogy a finn technológiai vállalat mára elengedhetetlen szereplőjévé vált a helyi vállalkozások támogatásának. “A platform rugalmassága lehetővé teszi az éttermek és vállalkozók számára, hogy új közönséget érjenek el, és fenntartható módon növekedjenek” – emelte ki a nagykövet, hozzátéve: a partnerek kreativitása és alkalmazkodóképessége formálja az iparág jövőjét.
A Wolt magyarországi ügyvezetője, Hartyányi Orsolya beszédében visszatekintett az elmúlt hét évre: “A Wolt Magyarország ebben a hónapban ünnepli hetedik születésnapját. Kezdetben egy belvárosi lakásból, 3-4 lelkes kolléga munkájával indultunk el. Mára havi másfél millió rendelés mellett több mint 110 településen vagyunk jelen, 11.000 futárpartnerrel és több mint 6.000 éttermi és kiskereskedelmi partnerrel dolgozunk együtt. A kínálatunk a bisztróktól a nemzetközi élelmiszerláncokon és elektronikai üzleteken át egészen a baba-mama boltokig terjed – gyakorlatilag bármit ki tudunk szállítani, ami egy futártáskában belefér, Vonyarcvashegyről Kazincbarcikáig."
A 2025-ös Wolt Awards díjazottjai:
Kiskereskedelmi kategóriák:
● Legtöbbre Értékelt Grocery Partner: Édenkert ABC
● Legtöbbre Értékelt Kiskereskedelmi Partner: LUSH
Vidéki kategóriák:
● Legjobb Debreceni Étterem: Francia Tacos
● Legjobb Győri Étterem: Souper Pasta & More
● Legjobb Pécsi Étterem: Crazy Chicken
● Legjobb Szegedi Étterem: Pizza Monster
Budapesti kategóriák:
● Legjobb Pékség/Reggeliző: VAJ
● Legjobb Kebab: Szeráj
● Legjobb Sushi: Sushi Master
● Legjobb Olasz (Pizza): Pizzamanufaktúra
● Legjobb Burger: Simons Burger Astoria
● Legjobb Mexikói: Gringos Amigos | Anker
● Legjobb Ázsiai: Madame Pho
● Legjobb Egészségtudatos: California Poké Bar
● Legjobb Ikon: Hétköznapok
● Legjobb Fenntartható Partner: KIOSK
Az idén először életre hívott Wolt Awards célja, hogy elismerje azokat a partnereket, akik nemcsak kiemelkedő minőségű termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak, hanem aktívan formálják is a hazai kiszállítási és e-kereskedelmi szektort.